Anyukámat egyáltalán nem lepte meg, hogy pszichológus leszek. Családi anekdoták keringenek arról, hogy már az óvodában is kiscsoportos beszélgetéseket szerveztem azoknak a kis barátnőimnek, akik utálták a délutáni alvást.

Az első diákmunkám során egy gyorsétteremben dolgoztam, ahol hamar kiderült, hogy jól kezelem a panaszkodós vendégeket.

Az osztálytalálkozón hallottam vissza-25 év távlatából is megesküdtek rá-hogy a töri szóbeli előtt légzőgyakorlatokat tanítottam a pániktól lefagyott néhány osztálytársamnak és olyan „elfogadás és elköteleződés” terápiás gyakorlattal rukkoltam elő amiről csak később tudtam meg, hogy miért is működhettek.

„Koncentrálj arra, amit tudsz és engedd el a félelmet erősítő gondolatokat amik a fejedben vannak” mondtam 10 cm-es távolságból farkasszemet nézve a barátnőmmel, mielőtt kedvesen „belöktem” tételt húzni.

Érettségi után egy év töri szak következett, ami alatt leginkább az érdekelt, hogy hogyan érezték magukat az ókori emberek. Ez nem volt túl jó alap.

Majd kaptam az alkalmon, hogy Bostonban au pairként dolgozzak és nyelvet tanuljak. Egy ideig jól éreztem magam, de mégsem igazán találtam a helyem, 27 kilót híztam. Pedig még azt is kitaláltam, hogy ott fogok egyetemre járni.

Tisztán emlékszem, hogy 2001-ben, egy július végi szombat délutánon a belvárosban sétálgatva a Charles folyó partján észrevettem egy plakátot, mely egy előadást hirdetett a mindfulnessről. A téma guruja Jon Kabat-Zinn üzenete segített rájönni, hogy borzasztó honvágyam volt, ezért hazajöttem és a Pázmány Péter Egyetemen pszichológiát kezdtem el tanulni.

Nem terveztem, hogy újra külföldre menjek, ehhez képest 2004-ben a Kopaonikban megrendezett európai pszichológushallgatók konferenciáján (EFPSA) megismertem leendő férjemet, Alexandert, így újabb országváltás következett, ezúttal Hollandiába. 2010-ben klinikai- és egészségpszichológusként végeztem az Utrechti Egyetemen, a diplomaosztóra már kisfiammal mentünk el.

A Care for Women egészségközpontban magyarul, hollandul és angolul rendeltem. Fantasztikus kollégák és egy inspiráló környezet vett közül, nagyon hálás voltam a sorsomnak, éreztem, hogy megérkeztem.

Több évtizedes nyugira azért nem rendezkedtem be. Az egyik esős novemberi délutánon bicikliztem munkából hazafelé és átgondoltam az aznapi élményeimet: kiégett, stresszes, szorongó kliensek, akik közül többen szinte már ha csak a munkájukra gondoltak, kirázta őket a verejték.

Bár minden tudásommal és tapasztalatommal segítettem nekik lelkileg rendbe jönni, de éreztem, ezzel csak félig oldottam meg a helyzetüket. „Miért nem tesz a munkahely is annak érdekében, hogy a kollégák lelkileg egészségesek legyenek?”-töprengtem az alatt a bő 40 perc alatt amíg szembeszélben tekertem.

Még aznap este a vacsoraasztalnál elmeséltem férjemnek, hogy milyen jó lenne közösen megoldást találni erre a kihívásra.

Ez nagyon izgalmas Zsófikám!- mondta a férjem. Szerintem először is nézzük meg, mi a baj, térképezzük fel, diagnosztizáljuk a céget.

Igen, ez remek ötlet!-mondtam. „Ezután pedig tanítsuk meg az összes kollégának, hogyan kezeljék a stresszt, hogyan legyenek hatékonyabbak és működjenek együtt szívesebben”! Mindenféle szervezetnek, akár non-profitnak is tegyük elérhetővé a programot. Vágtunk már egymás szavába ezekkel a gondolatokkal.

És 2014 márciusában megszületett az Adapting Minds egészségprogram-harmadik gyermekünkként!

Bár többen az ismerőseink közül szkeptikusak voltak: biztosan jó lesz, ha munkatársak is lesztek? Számunkra ez nem volt kérdés, hogy működni fog! Hiszen a mester diplomamunkám kapcsán közös kutatáson dolgoztunk együtt, ahol kirajzolódott: a kutatásmódszertan az ő terepe, én imádtam a résztvevő alanyok toborzásában, tesztelésében tevékenykedni, a gyakorlati rész az enyém volt, kiegészítettük egymást!

Beindult a vállalkozás és két év kitartó és lépésről lépésre tudatosan, szívósan felépített munkájával jöttek az első megrendelések és pozitív, elégedett visszajelzések a stresszkezelő programjainkról.

2016 kora tavaszánál jártunk, amikor Alexander Budapesten az ELTE-n kapott egy visszautasíthatatlan állást. Tisztán emlékszem, amikor a költözésünk után az első tanítási-óvodai- és munkanapon szépen mindenkit útjára bocsátottam uzsonnás dobozokkal felszerelve, én ott ültem az albérletünk konyhaasztalánál és az a kérdés hasított belém: „most akkor egyébként én mit csináljak”?

Még azon a héten találkoztam testvéremmel, Gergővel, aki sikeres üzletemberként egy teljesen kézenfekvő választ adott a kérdésre: „Zsófi, nálatok a szakmai tartalom, nálam az üzlethez az összes többi hozzávaló-csináljuk”.

Egy pillanatig sem kételkedtem, hogy valami különlegeset fogunk megvalósítani. Gergőben azóta 100%-osan megbíztam, hogy szétszerelte a szülinapomra kapott gyerek varrógépemet, hogy megnézze, hogy működik. Miután látta rajtam a kétségbeesést és szüleim rosszallását ugyanazzal a lendülettel, össze is rakta. „Zsófi, nézd, megígértem és meg is csináltam-mondta”. Ekkor 5 éves volt.

A Minder egészségprogram az Adapting Minds utódjaként elkezdte meghódítani a magyar piacot. Elkezdtük támogatni azokat a cégvezetőket, akiknek az üzleti stabilitás mellett fontos a kollégáik egészsége, elköteleződése. Támogatjuk a HR-es kollégákat a program cégre szabható kialakításában és bevezetésében, és nem utolsósorban minden olyan munkavállalót támogatunk, akik hisznek abban, hogy az egészségünkért mi is, napi szinten tenni tudunk.