Németh-Geszvein Erika

Tanácsadó szakpszichológus, relaxációs terapeuta

Geszvein Erika vagyok, tanácsadó szakpszichológus, traumaterápiával és relaxációval, stresszoldással foglalkozom. Kétgyermekes anyaként nincs túl sok szabadidőm, mégis minden erőmmel azon vagyok, hogy olyan hatékony munkamódszert alakítsak ki, mellyel élvezettel elvégezhetők a napi feladatok úgy, hogy közben még a feltöltődésre is maradjon idő.

A kutatásaim eredményét nem akarom csak magamnak megtartani, szeretném, hogy minél több emberhez eljusson, ezért álltam oda Zsófi mellé, hogy közösen megtöltsük értékes, életet könnyítő tartalommal a Mindert.

Miért tartom fontosnak, amit csinálok?

Az életünk tele van kihívásokkal, változásokkal, melyekhez alkalmazkodnunk kell. A változások kimerítőek, ha nincs honnan újratöltődni. De vajon tudjuk-e, hogyan tudunk hatékonyan kikapcsolódni, és hogy mire van szüksége a testünknek és a lelkünknek?

Azért tartjuk fontosnak, hogy a Minder minél több emberhez eljusson, mert hisszük azt, hogy azért vagyunk itt a Földön, hogy könnyebbé tegyük egymás életét. Elfogadással, figyelemmel, törődéssel, gondoskodással. Ha ezt adjuk és kapjuk, akkor a környezetünkkel harmóniában élhetünk. Ha pedig éppen nincs senki, akitől mindezt megkapnánk, akkor megtanulhatjuk, hogyan adjuk meg önmagunknak mindazt, ami ahhoz szükséges, hogy a legjobb formánkat nyújtsuk.

Küldetésem

Az én utam a 61-es villamos megállójába úgy kezdődött, hogy fogalmam sem volt, róla, hogyan lehet a hétfő reggeleket örömtelivé tenni. Hogyan lehet azt elérni, hogy az ember ne a hétvégét várja és túlélni próbálja a hétköznapokat, hanem élvezze az életet. Gyógyszerészként kezdtem a pályámat, de elég hamar rájöttem, hogy kémiai közegben nem oldódom és a vegyülésre való hajlamom is évről évre csökken, így hamar pályát módosítottam.

Mindvégig az érdekelt, ki hogyan küzd meg a sors kihívásaival, hogyan marad talpon és honnan merít erőt a boldogsághoz. A családomban mindenki útkereső volt, Ha csak a férfi ágára tekintek vissza, látom dédnagyapámat, aki két világháborút megjárva mindig képes volt megragadni a lehetőségeit, a nagyapámat, aki valóságos ezermesterként híresült el a faluban, és mindig megtalálták a munka lehetőségeivel, az apámat, aki megszámlálhatatlan helyen és módon próbálta megtalálni az örömöt a munka világában és ugyanígy persze végigtekinthetnék a női generációkon is.

Mind ugyanazt keressük: az élettel való elégedettség érzését. Amikor leültem a 61-es villamoson, azon gondolkodtam, mennyire beárnyékolja életünket a nagy keresés közben az a sok feszültség, ami a külvilágból és a belvilágból áramlik felénk. És akkor éppen azt a könyvet kezdtem keresni a táskámban, ami arra nyújtott módszereket, hogyan ragadhatjuk meg a jelen lehetőségeit ahelyett, hogy a múlton rágódnánk vagy a jövőn aggódnánk, és észrevettem, hogy ugyanazt a könyvet olvassa velem szemben ülve Zsófi. Ebben a pillanatban kelt életre a Minder.